Hat évig bujkált a konyhája alatti gödörben Simonek Lukács, a kesztölci forradalmár. Simonek története olyan, akár egy népmese. Azt mondta, „nem volt ő egy Monte Christo, de a katonák hajszállal butábbak voltak őnála”. Simonek volt a község vezetője a forradalomban, és amikor el akarták kapni, azt mondta, még bemegy a családjától elköszönni. Aztán elszökött, bujkált, túljárt Kádár pribékjeinek az eszén. Tóth Eszter Zsófia történész írása.
TÓTH ESZTER ZSÓFIA
Az 1956-os forradalmárok közül volt-e olyan, akinek sikerült megúsznia a megtorlást itthon? Aki nem menekült külföldre, mégsem került börtönbe és így nem ítélték halálra forradalmi szerepvállalásáért? Keveseknek sikerült. Simonek Lukácsnak, a kesztölci hősnek igen.
Pálinkáért tank
A kesztölci 1956-os forradalom a köztársaságáról híres és arról, hogy a falu lakosai pálinkáért cserébe tankot vettek – legalábbis a szóbeszéd szerint. Az nem az, hogy Simonek Lukács hat évet töltött egy titkos veremben a forradalom leverése után. Ez a konyha alatti, rejtett tárolóhelyiség volt.
Simonek 1919-ben született, a dorogi VIII-as aknában bányászként dolgozott. Kesztölcön mindig is adtak a szavára. Próbált egyéni gazdálkodó maradni a téeszszervezés időszakában is. Bírónak jelölték, de 1949-ben internálták, mert az erőszakos kollektivizálás ellen volt. Mikor az internálásból visszatért, szellemnek öltözve riogatta az esti műszakba induló munkatársait. Ő lett a kesztölciek vezetője a forradalomban. Ötvenfős nemzetőrséget szervezett és sztrájkot a bányában.
Benne volt a kesztölci tank megszerzésében és a rettegett hírű kommunisták elszámoltatásában. Október 24-én társaival megpróbálta felrobbantani Kara Imre kommunista házát. Népszerű intézkedése volt Fekete Mihállyal, hogy a lefőzött pálinkának már nem a felét, hanem csak üstönként három litert kellett leadni a téesznek. A forradalom napjaiban került elő Tolnai József, a kesztölci csendőr is, aki 12 évet bujkált a lakosság segítségével a pincerendszerekben és a hegyen.
„Lukács bácsi, magát halálra fogják ítélni”
November 4-én, a szovjet bevonulás hírére begyűjtötték a pártházba a kommunistákat, majd szabadon engedték őket. A forradalom leverése után aztán Kesztölcöt is elérte a megtorlás. Mikor Simonek Lukácsért jöttek a pufajkások, Lukács nem félt. Nem ellenkezett a nyikhajokkal, akik szótlanul lóbálták a fegyverüket. Az őrök közt volt egy kiskatona, aki odasúgta neki, hogy „nagy baj van, Lukács bácsi, magát halálra fogják ítélni”. Ekkor tudta Lukács, hogy cselekednie kell. Nem akaródzott neki megvárni és meggyőződni róla, tényleg kivégzik-e.
A katonák hajszállal butábbak voltak
Azt mondta az őröknek, bemegy még a házába, iszik egy forró kávét, elköszön a családjától. Fia, Rudolf nyolc éves volt, lánya, Anna hat éves. 1956. december 15-e volt, szokatlanul hideg idő. Kint vártak rá a pufajkások és ő mindeközben a kertek alatt szülei házába szökött. Úgy, hogy a ruháját lecserélte, kalapot húzott és szemüveget vett fel, pedig nem volt szemüveges. Lukács később azt mondta, „nem volt ő egy Monte Christo, de a katonák hajszállal butábbak voltak őnála”. És ő így megmenekült a kivégzéstől.
A konyhájuk alatt még a második világháborúban kialakítottak egy kétszer két méteres gödröt, ahova az oroszok elöl rejtették az értékeket. Lukács ide bújt el. Mindenki azt hitte, disszidált, mint Fekete Mihály forradalmár-társa, akit Lukács figyelmeztetett, hogy meneküljön.
Eltűnt, mint rongyosban az aranyóra
„Eltűnt, mint rongyosbálban az aranyóra” – mondták Lukácsról a kesztölciek. A bőre a bujkálás alatt olyan fehér lett, mint a túró – ezt ő maga mondta később. Egy idő után napközben előmerészkedett, a feleségét felkereste. Nagy volt az öröm, de az ijedtség is, hogyan tovább. Kialakítottak a saját házukban is egy menedékhelyet. De aztán gyanakodni kezdtek a falubeliek. A rendőrség még a körzeti orvost, Szállási Árpádot is megkörnyékezte. Ugyanis hozzá járt Simonek Lukács apja a gyógyszereit kiváltani, és feltételezhető volt, hogy nemcsak magának, hanem fiának is visz belőle. Bár Szállási együttműködött a III/III-mal, ez esetben nem árulta el Lukácsot.
És átgyalogolt Csehszlovákiába
1962 telén Lukácsnak szöknie kellett ismét. Az anyósától kapott 500 forintból vett magának kolbászt és kenyeret, és átgyalogolt Csehszlovákiába. Ment, ment mint a vándorlegények a középkorban. Előfordult, hogy útitársául szegődött egy börtönőr is. Simonek Lukácsnak lánytestvérei éltek Csehszlovákiában, hozzájuk igyekezett. Kékkőn bekéredzkedett útközben egy házba, ahol kiderült, hogy a házigazda rendőr. A losonci börtönbe került, ahol előbb Horváth Józsefnek nevezte magát, majd mindent bevallott. Átadták a magyar hatóságoknak. Ekkor már nem tudtak mit kezdeni vele, nem ítélték el, hiszen az 1956 utáni megtorlás perei véget értek.
Kádár János a talio elvet érvényesítette: ahányan az ún. „ellenforradalom” áldozatául estek (lincselés, gyilkosság), annyi embert kellett kivégezni a forradalmárok közül. 1963 már a nagy amnesztia időszaka volt. Lukács visszament a bányába dolgozni, onnan ment nyugdíjba. A gödörben töltött 80 hónapot nem számították be az idejébe.
A POFOSZ alapító tagja
Később a Politikai Foglyok Szövetségének alapító tagja lett. 1989-ben egyetlen dolog aggasztotta. Mivel nem ült börtönben, így kárpótlást sem kapott, pedig nagy vágya volt, hogy elutazhasson Amerikába. Átmenni az óceánon, körülnézni gyorsan New Yorkban és Kaliforniában, aztán hazajönni. Ezt szerette volna.
Huncutszemű, pirospozsgás, gömbölyded ember volt ekkor is, szeretett fát vágni, aprítani házának kertjében. A szeme mindig nevetett, tele volt életszeretettel. A 24 Óra újságírója szerint, aki 1990 júliusában többrészes sorozatban foglalkozott a forradalmár életútjával, Lukács szerelmes is volt ekkoriban: felesége halála után új társra lelt. 1998-ban a Független Kisgazdapárt színeiben indult az önkormányzati képviselő-választáson. Nem jutott el sosem Amerikába. 2003-ban hunyt el, a kesztölci temetőben nyugszik.
A véletlen szerepe
Az emberi sors alakulása különösen forradalmi helyzetekben sokszor múlik a véletlenen, a leleményességen és a támogató közegen. A kiskatonán, aki szólt Lukácsnak, hogy szökjön meg, mert halálra fogják ítélni. [Az ügynök-orvos, aki nem jelentette fel.]
A robusztus külsejű férfi, aki erejével és néha hirtelen természetével tűnt ki társai közül, olyan volt, mint amilyennek egy forradalmárt elképzelünk. Hatalmas tűrőképessége lehetett, ha ennyi időt kibírt egy gödörben. Amikor forradalmi szerepvállalásáról kérdezték, azt mondta, ezt tartotta a legtermészetesebbnek, hogy forradalmár lett. Ő azért született a Földre, hogy kiálljon az emberek igazságáért, és ezt embert próbálóan nehéz időkben meg is tette.
Vezető kép: Simonek Lukács. Forrás: ÁBTL
Megjegyzések
Megjegyzés küldése