Húsz pap és tudós véleménye: Ferenc pápa eretnek

Végre kimondták...


Négy pap és 16 laikus tudós a LifeSiteNews.com oldalon április 30-án egy nyílt levelet publikáltak, amiben azzal vádolják, hogy elkövette a "kánonjog eretnekségi bűncselekményét", és "eretnek pápának" hívják.
Az aláírók megmutatták, hogy Ferenc pápa a következő eretnekségeket mondta ki (a teljes lenti levél lent olvasható):
  • Isten kegyelmében lévő ember nem biztos, hogy végre tudja hajtani Isten törvényeit, még isteni segítséggel sem.
  • az isteni törvényt ismerő keresztény megszegheti azokat anélkül, hogy bűnt követne el.
  • nem házas keresztények közötti szex erkölcsileg helyes lehet, sőt, még Isten is kérheti ezt.
  • jó és erkölcsös szexuális tevékenység is létezik a házasságon kívül.
  • nincsenek tiltások, amelyek mindig, minden körülmények között megtiltanak bizonyos gonosz tetteket.
  • A vallások sokszínűsége Isten akarata.
A levél továbbá megemlíti, hogy Ferenc pápa támogatja az olyan melegpárti prelátusokat, mint pl. Calcagno, Coccopalmerio, Cupich, Danneels, Dew, Farrell, Gracias, de Kesel, Maradiaga, McCarrick, Wuerl bíborosok, és olyan embereket is támogat, mint pl. az olasz abortusz vezető Emma Bonino, aki 10.000 illegális abortuszt hajtott végre.
A levelet a következő személyek írták alá:
  • Georges Buscemi, President of Campagne Québec-Vie, member of the John-Paul II Academy for Human Life and Family
  • Robert Cassidy, STL
  • Fr Thomas Crean, OP
  • Matteo d’Amico, Professor of History and Philosophy, Senior High School of Ancona
  • Deacon Nick Donnelly, MA
  • Maria Guarini STB, Pontificia Università Seraphicum, Rome; editor of the website Chiesa e postconcilio
  • Robert Hickson, PhD, Retired Professor of Literature and of Strategic-Cultural Studies
  • Fr John Hunwicke, former Senior Research Fellow, Pusey House, Oxford
  • Peter Kwasniewski, PhD
  • John Lamont, DPhil (Oxon.)
  • Brian M. McCall, Orpha and Maurice Merrill Professor in Law; Editor-in-Chief of Catholic Family News
  • Fr Cor Mennen, JCL, diocese of ‘s-Hertogenbosch (Netherlands), canon of the cathedral Chapter. lecturer at de diocesan Seminary of ‘s-Hertogenbosch
  • Stéphane Mercier, STB, PhD, Former Lecturer at the Catholic University of Louvain
  • Fr Aidan Nichols, OP
  • Paolo Pasqualucci, Professor of Philosophy (retired), University of Perugia
  • Claudio Pierantoni, Professor of Medieval Philosophy, University of Chile; former Professor of Church History and Patrology at the Pontifical Catholic University of Chile
  • Professor John Rist
  • Anna Silvas, Adjunct Senior Research Fellow, Faculty of Humanities, Arts, Social Sciences and Education, University of New England
  • dr. W.J. Witteman, physicist, emeritus professor, University of Twente
  • Names added May 1, 2019
  • Fr William Barrocas
  • Pedro Erik Carneiro, PhD
  • Michael J. Cawley III, PhD, Psychologist
  • Fr Gregory Charnock, Ba LLB, Diocesan Priest, St Bartholomew Catholic Parish,Western Cape, South Africa
  • Ernesto Echavarria, KSG
  • Sarah Henderson, DCHS BA MA
  • Edward T. Kryn, MD
  • Alan Moy, MD, Scientific Director and Founder, John Paul II Medical Research Institute
  • Jack P. Oostveen, Emeritus Assistant Professor Geomechanics, Delft University of Technology, The Netherlands; Acting President of the International Federation Una Voce, 2006-2007
  • Harriet Sporn, hermit
  • Zlatko Šram, Croatian Center for Applied Social Research
  • em. Dr. Hubert Windisch, Pastoral theologian, Graz/Freiburg/Regensburg
És a levél summázata itt található:
Az eredeti levél:
Közreadja: a hu.news cikke alapján

Megjegyzések

  1. Aki ismeri és naponta olvassa a Bibliát, Isten Igéjét, annak kezdetektől fogva nem volt kérdés, hogy ez az ember a sötét oldalt képviseli.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 4

      4 pap és 16 tudós azt mondta. És akkor mi van? Ez azt jelenti hogy a papi és tudós társadalom így gondolja?
      Ne legyetek már olyan idióták mint ez az oldal! Tele van a batyum hogy sehol nemmlehet olvasni olyan cikket ahol nem manipulálnak.
      Ez is egy internetes pöcegödör.

      Törlés
  2. A kanadaiaknak egy év sem kellett, s már követelték a lemondását.

    VálaszTörlés

  3. Ahányszor találkozok ezzel a gondolattal, kijelentéssel, mindig kiderül, a Szentatya cselekedetét , szavait csak és kizárólag a Magyar Katolikus Püspöki Kar értékelheti és minősítheti

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése