Meglepetésre a TV2 sztárja is Orbán mellé állt

 Sydney van den Bosch határozott véleménye!

„Beoltatom magam, mert a papa élete a tét” – Várja a vakcinát.
Krónikus légúti betegségben szenved Sydney van den Bosch édesapja, aki idén májusban tölti be a 70. életévét, így különösen veszélyeztetettnek számít. A fiatal modell a Ripost-nak mondta el, hogy bele sem mer gondolni, mi történne, ha a papája elkapná a koronavírust. Ezért tavaly átmenetileg kiköltöztették a testvéréhez, Spanyolországba.
„Apukám tüdeje húsz százalékon működik, krónikus tüdőbeteg és hetvenéves lesz most májusban” – kezdte Sydney. „Ezért amikor tavaly beütött a koronavírus, bezárkóztunk egész tavaszra. Konkrétan száz napig még a lábunkat sem tettük ki a küszöbön. Végül úgy döntöttük, hogy a papát kiköltöztetjük a testvéréhez Spanyolországba. Így most egy hegy tetején él, ahol egy lélek sem jár, a postaláda nyolcszáz méterre van, a kuka pedig másfél kilométerre. Tehát konkrétan autóba kell ülni, hogy az ember kivigye a szemetet” – magyarázta Sydney, aki elmesélte, hogy július végén vitték ki az apukáját, és akkor még azt tervezték, hogy ősszel hazahozzák.

 
 

„Úgy terveztük, hogy a Farm VIP forgatásai után kimegyünk érte. De amikor kijöttem a műsorból, láttam, hogy sok a megbetegedés, és jobb a papának, ha egy elszigetelt részen marad. El kellett fogadni a helyzetet, így viszont nagyon nehezen teltek az ünnepek, mert ez idáig sosem töltöttük külön” – mondta el a TV2 sztárja, aki még tavaly télen teszteltette magát a vírusra, akkor derült ki, hogy ő már átesett a fertőzésen.

„Én voltam már covidos, október-november környékén kaphattam el, de nem nagyon tűnt fel. Úgy derült ki, hogy a teszt kimutatta, a mai napig sok antitest van a szervezetemben. Én a szüleimmel élek, így nagyon örülök, hogy a papa nem volt itthon, amikor megfertőződtem. Bele se merek gondolni, mi történhetett volna...”

Érthető, hogy Sydneyék nagyon várják, hogy megkapják a koronavírus elleni vakcinát.

„Egy injekcióba senki nem halt még bele. Beoltatom magam, mert papa élete a tét. Ésszel szeretnék életben maradni és szeretném élvezni az életet. Ha ehhez az kell, hogy beadassam az oltást, akkor be fogom adatni.”

Vérplazmával segítene

Sydney van den Bosch tavaly ősszel esett át a fertőzésen, a szervezetében pedig még mindig sok az antitest.

„Szeretnék segíteni, ezért nagyon gondolkozom azon, hogy januárban elmegyek és adok vérplazmát.”

www.ripost.hu

 

 

 

Megjegyzések