Popper, az ellenforradalmár

Végre lehullt a lepel: gépfegyverrel védte a pártházat.

Popper Péter, a szeretet, a béke szellemi guruja valójában a huszadik század egyik nagy átverése. Előző cikkünkben megírtuk, hogyan került egy bűnbandába és hogyan mentette meg őt a Gerő Ernő fontos emberének számító apja a börtöntől. Most bemutatjuk az ÁVH-sok és szovjetek mellett harcoló katonát. Popper saját bevallása szerint antiszemita provokációnak, ellenforradalomnak látta ötvenhatot, de ez nem elég: a hatalom képviselőjeként gépfegyvert kért és kapott a rezsimtől, amellyel a forradalmárok ellen harcolt. 

 

Állítása szerint nem lőtt senkire. Egyik nagy tette az volt, hogy eltüntette azokat az iratokat a pártirodából, amelyek nehéz helyzetbe hozták volna őt és szüleit. Popper szerint a megtorlásban nem vett részt, mert nem hitte, hogy éppen rá van szüksége a szovjeteknek. Logikája mentén amúgy benne lett volna. Megkapta a hírhedt Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet, amelyet jóbarátja, a pufajkás Horn Gyula is átvehetett. Popper még a kétezres években is szajkózta a kommunista propaganda hazugságát, például annak a katona-komisszár Sziklai Sándornak a felkoncolását, aki valójában magával és apósával végzett. Popper nyomában, 2.

„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét és melegét. A kapcsolatok fő anyaga a törődés.” – Popper Péter számtalan netes életbölcsességének egyike

(1) A Tao útja

Hol hagytuk abba előző cikkünknél? 1956-ban járunk, a fiatal Popper Péter élte a kádergyerekek könnyű életét, a Lenin Intézetben tanult, amíg nyugdíjazott apja biliárdozgatott – forrás: maga a pszichológus. Az előző írásban már sűrűn idézett interjúkötetből kiderül, hogy Popper meggyőződéses kommunista, pártkatona volt: „Én tizenhat éves korom óta párttag voltam, mindenféle pártmunkákat végeztem: olykor az oktatás­ban dolgoztam, olykor szervezőtitkár voltam, néha pártbizalmi voltam, néha alapszervi titkár. Nem szí­vesen csináltam. Nem a párthoz kötöttség, hanem a munka jellege miatt” – mesélte.

Nem szívesen csinálta, de azért mindenhol párttitkár, bizalmi volt. [Mi lett volna, ha szívesen csinálja?] Menjünk tovább. „Nézze, én rengeteg dologról nem tudtam. Recskről akkoriban semmit nem hallottam. A dühöm annak idején kizárólag Lukács György ellen irányult, nem azért, mert kirakott a szemináriumából, hanem azért, mert kiderült róla, hogy mindenről tudott, mégis hallgatott. Pontosan tudta, mi folyik a Szovjetunió­ban, ennek ellenére hazajött, és hallgatott.

Én úgy fogtam fel a sztálini időszakot, mint amikor a gengsz­terek megszállnak egy várost. Sztálin a kezébe kapa­ rántotta a munkásmozgalom vezetését, szemben az eurokommunistákkal, a francia, az olasz kommunis­tákkal…”

A szokásos narratíva: haragszik Lukácsra, mert hallgatott, mintha nem ez az állandó lapítás és hazugság lett volna a folyamatosan átalakuló kommunizmus, bolsevizmus egyik legfontosabb jellemzője. És persze az állandó frakcióharc: „Ekkor már rengeteg jel volt arra, hogy le akarnak szakadni.

És volt még valami: az apám szabadkőmű­vessége. Ő mindig úgy fogta fel a dolgot, hogy óriási verekedés folyik a munkásmozgalmon belül a moszkovita és a szabadkőműves szárny közt. Természete­sen a szabadkőműves szárnynak van igaza. Apám olyannyira biztos volt ebben, hogy bármilyen magas rangba került, sohasem volt hajlandó elmenni a Szovjetunióba. Soha.”

Fantasztikus részlet ez is.

Apja a szabadkőműves munkásmozgalmi, aki nemcsak szilárdan együttingadozott a Párttal, de közben határozottan szembenállt a Szovjetunióval!

Olyan keményen, hogy a szovjetek által megszállt országban a szovjet-magyar Maszolaj vezetője lett. Értjük.

Nem tetszett neki az ötvenhatos felvonulás

Popper zavaros, de szélbalos érvelését olvasva nem lepődhetünk meg azon, hogy a forradalomról még a kétezres években is a legdurvább hazugságokat és rágalmakat terjesztette. De kezdjük a fejtegetésével:

„Nézze, én ma is és régebben is abban láttam sok mindennek a magyarázatát – ez nem fog magának tetszeni –, hogy a magyarság tömege, az ország lakói­nak a zöme sokkal jobban érzi magát egy jobboldali rendszerben, mint egy baloldaliban, könnyebben el­fogad egy jobboldali diktatúrát, mint egy baloldalit. 1956-ban nem történt más, mint hogy amikor megindult a liberalizációs folyamat – Matyit elküld­ték a francba –, egyszer csak fölrobbant az egész.

Szálasi ellen nem robbant fel semmi. Jó, ott voltak a németek. Itt meg oroszok voltak.”

Nem kissé sántít az egész, ugye? Viszont kitűnően megvilágítja Popper gondolkodását. Lépjünk tovább:

„Én 56-ban azt láttam, hogy itt elszabadult a pokol. Nem volt kétségem afelől, hogy ez ellenforradalom”

– mondta Mihancsiknak, aki itt azért jónak látott visszakérdezni [erősítve a forradalmi Lenin Intézet képét]: „Hogyhogy? Arra az egyetemre járt, amelyik igencsak részese volt a forradalom kirobbanásának” – próbált mankót nyújtani Poppernek a riporter, de a pszichológus nem élt a menekülési lehetőséggel: „Először is: én egy nagy tohuvabohuban [héber szó: zűrzavar, összevisszaság – MG] voltam. Ehhez tudni kell, hogy semmi se akartam lenni.”

Mihancsik: „Dehogynem! A király barátja.” [Azaz Rákosié, Kádáré, Horné, aki éppen volt.] Popper: „No igen. Ám helyette történésznek iratkoztam be, és nem tetszett. Átmentem filozófia-logika szakra. [Írjuk, ahogyan volt: a marxizmus–leninizmus szakra.] Másfél év múlva megszüntették a bölcsészkaron ezt a szakot, valamint a szláv intézetet is. Mert átvitték az akkor szerveződő Lenin-intézetbe. Úgyhogy mire kö­rülnéztem, én már a Lenin Intézetben voltam, filozó­fia szakon. [Nem. Marxizmus–leninizmus szakon. Most csak ennyit pontosítsunk, később, ügynök-felesége segítségével bebizonyítjuk, hogy Popper itt is hazudik.] Vagyis engem 1956 végül is a Lenin Intézetben ért, és nem a böl­csészkaron.

Nekem nem tetszett az 56-os felvonulás, amelyen részt vettem, nem tetszettek a kiégetett lyu­kas zászlók. Együtt mentünk a tömegben egy nagyon értelmes, állati cinikus évfolyamtársammal. Minden­ki üvöltötte a jelszavakat – Magyar népnek magyar címert! Hurrá! –, és egyszer csak elordítja magát mel­lettem a Balogh: Aranyfogat a parasztnak! Hurrá! Na, mondom, most már értem, miről van szó. Neked köszönhetem. Én innen elmegyek.

De nem tud­tam hazajutni – a Hűvösvölgyben laktunk –, mert kezdődtek a piff-puffok a Rádiónál, a Széna téren.”

Én azért megállnék. Nem kicsit gusztustalan ez a szöveg.

„Aranyfogat a parasztnak!” – röhögött az egyik lenin intézetes, amiből a Hűvösvölgyön lakó kommunista Popper hirtelen megértette, miről is szólt a forradalom. Zabrálásról, mohóságról… Hozzá még a „piff-puffok” emlegetése – különösebb kommentárt nem igényel.

A Lenin Intézet és a Vörös Hadsereg

Sajnos a Lenin Intézetről nem találtam komolyabb tanulmányt, sőt, igazából cikket sem, ami meglehetősen furcsa, hiszen a diktatúra egyik legfontosabb „káderképzőjéről” van szó. Amire rábukkantam, az mind a Szovjetunióhoz, a Vörös Hadsereghez, így az NKVD-hez (KGB-hez) és a Magyar Néphadsereghez köti. Vezetője az a Kassai Géza, aki a Szovjetunióban önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe. A korabeli méltatása szerint a „háború kezdetétől fogva a Vörös Hadsereg politikai főosztályán dolgozik, a Moszkvában megjelenő »Igaz Szó« című magyar nyelvű újságot szerkeszti, majd az első, úgynevezett operatív csoporttal a harctérre indul.

Ennek a csoportnak Gerő Ernő volt a vezetője, tagjai Kassain kívül Vas Zoltán, Gyáros László és Kassai Géza fia, Oldner Vladimir. Kassai Géza a Vörös Hadsereggel jött hosszú évek után Budapestre. […] Egy évvel ezelőtt került a Lenin Intézet élére.”

Nyilvánvalóan a szovjet titkosszolgálat embere volt. A Lenin Intézet forradalmi meneteléséről találó képet festett egy szovjet tiszt, Vlagyimir Voronov (gyaníthatóan egy újabb KGB-s) 1989-es visszaemlékezésében, amely a Békés Megyei Hírlapban jelent meg már 1991-ben:

„A tüntetők a Kossuth-nótát, a Marseillaise-t énekelték, és… az Intemacionálét. A háromszínű magyar nemzeti zászlón kívül vörös lobogók is lengtek a tömeg fölött – ezeket a Lenin Intézet hallgatói vitték. A katonai akadémia tisztjei, rendőrök is voltak közöttük.”

Együtt az erőszakszervezetekkel.

A Teljes cikk ITT olvasható el!

www.pestisracok.hu