Miről ismerszik meg a művész

 Lakatos Márk te drága... - Ezt olvassák el!

A divat, az öltözködés és a művészet immár belopta magát a politikába is. Olvasom, hogy Lakatos Márk, az ismert köz..., kritikával illette Dúró Dóra honanyát, mely kritika során többek között „oszlopalkatúnak” nevezte és ruházkodási stílusát pedig „butik stílusúnak”. Azt érteni vélem, hogy a honanya nem tetszik neki, hiszen a .... , fő szabály szerint, nem tetszenek a nők. Talán Dobrev Klára lehet a kivétel, mert rajta nem látszik. Úgyszintén fő szabálynak tekintették, hogy nem lehet valakit a testalkata miatt kritizálni, mert az nem illendő – eddig legalábbis. Engem viszont most Lakatos felmentett ez alól, hiszen ha ő megengedheti magának, akkor én is. Annál is inkább, hiszen ő „művész”, „influencer” „stylist” és még mit tudom én, miképpen nevezik el magukat szakmák szerint a ... ik



Így tehát nyugodtan és előzetesen kijelenthetem, hogy Márk egy rendkívül undorító kövér ...., aki a legjobb lenne, ha elásná magát, ahelyett, hogy mutogatja. Nagy teher ő az amúgy is támadás alatt álló közízlés számára. Ám jelen fogalmazásunk tárgya nem a művész(nő?) külsejével, hanem a „művészetével” kíván foglalkozni, mert az is közutálatra ad okot. Lássuk hát. 

Zárójel. Sohasem értettem, hogy a buzik miért utaznak a szépségiparba, mely azért mégiscsak elsősorban a hölgyeknek szól. Honnan a fenéből gondolja azt magáról egy ...., hogy tudja: milyen is egy szép nő? A női szépség nem kizárólag esztétikai kategória. Sokkal több annál, ezért is használjuk rá a vonzó kifejezést. Mármost a nevezetteket nem vonzzák, az biztos, így aztán csak találgathatják, hogy mi vonzó és mi nem. A leggyakrabban természetesen nem is találják el, elég csak hősünk munkásságát tekinteni. Zárójel bezárva. 

A teljes cikket ITT olvashatják el.
https://aristo.pestisracok.hu/

Megjegyzések

Megjegyzés küldése