Kunhalmi most vagy félrebeszél, vagy az Orbán-kormányt dicséri

Követelni fogom az ATV-nél a Kunhalmi-szereplések korhatár-besorolásának megváltoztatását. Az azért mégis erősen perverz, hogy Kunhalmi Ágnes MSZP-elnök Orbán Viktort, az Orbán-kormányt, a magyar gazdaságot dicséri főműsoridőben kiskorúak füle hallatára. Azért mindennek van határa. 

Minden politikai témában otthonosan mozgó firkász kétségbe vonná saját épelméjűségét, ha a füle azt hallaná, hogy Kunhalmi Orbánt dicséri.

 


Sőt: azt is mondja, hogy „i-ga-za van”.
Mármint Orbánnak.

Nem, egy ilyen eset valószínűségéről C3PO (szí-szrí-pí-ó) sem tudná megmondani, hogy 34 ezer 624 trilliárd, vagy csak 34 ezer 623 trilliárd az egyhez.

Hogy az MSZP (ez nem droid, a neve magyar kiejtéssel: emeszpé) társelnöke, Kunhalmi Ágnes elismerje a kormány munkáját és gazdaságpolitikájának sikerét?!

De mégis. Megtette.

Szó szerint azt mondta az Egyenes beszédben az ATV-n:

Orbán ebből a szempontból, bizonyos értelemben, könnyebb helyzetben van. Egyszerűen ez a pénz most valóban, a miniszterelnök ritkán mond igazat, de most igaza van abban, hogy nincs égetően szükség rá. Hiszen hatalmas a tartaléka, az MNB kötvénykibocsátása sikeres, az emberek veszik az állampapírokat, a hitelfelvétel (...), azt elég jó kamattal tudta felvenni. Ráadásul az uniós forrásból az előző költségvetésből még vannak források, és még pár százmilliárdot le is lehet hívni (20)22-ig.”

Tetszik érteni?! Az MSZP színikritikusa szerint minden nagyon szép és jó. Nincs szó arról, hogy Magyarországon mindenki mélyszegénységben élne. Sőt: állampapírokat vesznek az emberek, kvázi a befektetéseikhez hosszabb távon kifizetődő, megbízható eszközként a magyar állam kötvényét választják.

„Úristen! Káosz! Krach! Itt az emberek bíznak a kormányban. Mi lesz velünk?...”

„Nem kell felvennünk hitelt, te jó ég...!!!”

„Az embereknek van munkájuk... borzalmas!!!”

Persze

szar lehet a szerepéből kiesett ellenzékinek lenni.

Nem annyira buli, ha nem találsz fogást (a kifogásaidat már te magad is unod) az ellenfeleden, de még egy kontrollálatlan pillanatodban ezt el is ismered.

Sőt: Kunhalmi őszinteségi rohamában elmondott utolsó mondata is árulkodó, de valójában egyáltalán

nem a politikai ellenfél megvetéséről vall, sokkal inkább valami perverz hataloméhség okozta irigységről árulkodik.
Ezért most abban a kényelmes helyzetben van, hogy ezt megteheti”

– mondja Kunhalmi a vétóról. Ha a brüsszelitákhoz eddig akár elvtelenül is dörgölőző szocialisták soraiból egy vezéregyéniség az EU-val folytatott harcot ilyen leplezetlenül irigyli Orbántól, az már

szinte internacionalista szentségtörésnek számít.

Pedig így van.

És most akkor az emeszpé nagyassszonya után én is változtatok a szokásaimon, és igazat adok Kunhalminak.

Mégpedig abban, hogy igen,

  • Orbán megteheti, hogy nemet mond a nyugat-európai nagyoknak Brüsszelben,
  • Orbán megteheti, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítse a nagyhatalmakat,
  • Orbán megteheti, hogy ajtót mutasson Soros Györgynek,
  • és Orbán azt is megteheti, hogy ezek után a magyarok szemébe néz.

És hogy miért teheti meg?! Mert jól csinálja. Mert nem kell szemlesütve járnunk Európában, csak mert nem értünk egyet mindenben a fősodorral. Mert nem hódol be elvtelenül az EU politikai vezetésének, és azért is, mert igyekszik mindenkivel megértetni: az EU-támogatás nem alamizsna, hanem a közös kereskedelem érdekében megnyitott piacaink „helypénze”, és hogy mi, magyarok sem vagyunk másodrendű polgárai az uniónak.

Ja, és mert mindezekért három egymást követő parlamenti választás alkalmával is sikerült meggyőznie országa polgárait, hogy rá szavazzanak.

Úgyhogy tulajdonképpen a dicséret kijárt már neki.
Mondjuk nem innen vártuk volna.

Nem lehet, hogy kéne mérni egy lázat?!

 M. Kovács Róbert - www.888.hu

 

Megjegyzések